Hello!
A mai nap témájának mást terveztem, s már a fejemben meg is fogalmazódtak a mondatok, mikor is két kisgyerek tekert el a házunk előtt. Ez eddig nem is változtatna sokat a dolgokon, de én kicsit jobban szemügyre vettem a két srácot. Kb. 3-4. osztályba járhatnak, az egyik szép, új ruhákban, pipa márkájú táskával a hátán, kezében egy OKOSTELEFONnal!!! (hozzáteszem nem az az olcsó féle), éppen zenét hallgattak. A másik fiú szerényebb öltözékben tekert mellette.
Elszomorított ez a néhány másodperc, hiszen ha továbbgondoljuk mindazt, amit láttam többszereplős a történetünk. Először is van az "okostelefonos" kisfiú. Belegondoltam miért is van az a kütyü a kezében. Valószínűleg "menő" akart lenni, s ezért apuci, anyuci megvette, mert addig sincs gond vele, addig se kell vele foglalkozni, addig sem kell nevelni. De anyuci, apuci elfelejtette, hogy a játék a telefonon nem egyenlő a közös játékkal, az együtt töltött percekkel. Ezeket a perceket kár eltékozolni, hiszen minden fél csak veszít. Később mikor a kisfiú már felnőtt lesz, akkor már nem lehet visszahozni őket, vagy nem lesznek olyanok, mint amilyenek most lehetnének. Másrészt sajnálom a srácot azért, mert olyan közösségbe jár, ahol az a VALAKI, akinek van. Nem azt mondom, hogy ne legyen egyáltalán telefonja, hanem hogy azért legyen telefonja, hogy ha valami baj van tudja apát, anyát hívni, esetleg tudjon pár képet csinálni a barátairól: ehhez nem több ezres készülék! A lényeg az, hogy a telefonnak nem a barátszerzés kellene, hogy legyen a funkciója.
És akkor el is érkeztünk a második kisfiúhoz. Megpróbáltam belehelyezkedni egy kicsit a gondolataiba. Vajon mit érezhet? Vajon vágyik-e ő is hasonló dolgokra? S mivel már az óvodában elvesszük a másik játékát, mert mi akarunk vele játszani, így a válaszom az hogy igen, ő is ugyanúgy vágyakozik utánuk. S minden bizonnyal szomorú, mikor nem kapja meg, vagy valami olcsóbbat kap.
S ezzel elérkeztünk a "szerény öltözékes" kisgyerek szüleihez. Ők, akik kénytelenek NEMet mondani gyermeküknek, valahányszor az valami nagyobb dolgot kér, bármennyire is rosszul esik neki, hogy nem adhatnak meg neki mindent, amire csak vágyik. Hiába mondanák neki, hogy nem telik rá, úgysem értené.
Így a néhány másodperces jelenet, amely mögött egy egész történet áll, szívszorító lehet nagyon sok ember számára. Egyrészt ott vannak a szülők, akik nem tudnak, vagy talán nem is akarnak nemet mondani gyereküknek, vagy talán nincs idejük kimutatni szeretetüket. A gond csak az, ha rossz a példa, akkor aligha várhatunk el jó példát a felcseperedő gyerektől. Aztán ott van a másik szülő páros, akiknek viszont gyakrabban kell nemet mondaniuk. S végül ott a két srác, akik mindennek az elszenvedői.
Talán már megszokhattad, hogy mindig megfogalmazok valamilyen pozitív üzenetet a bejegyzések végén. Most sincs ez másképp, bár most kicsit többet kellett rajta agyalnom. Aztán eszembe jutott, hogy hamarosan itt a tél. Nemsokára jön a Mikulás, majd eljön a karácsony, a SZERETET ünnepe. Te is biztosan gondolkozol már, hogy mit is adjál szeretteidnek. Azt javaslom, hogy idén tölts több időt azzal az adventi időszakban, hogy kimutatod szereteted mások iránt, adsz nekik egy MOSOLYt, egy kedves szót. A lényeg, hogy érezzék, hogy fontosak valakinek, hogy éppen neked, s érezzék azt, hogy szereted őket.
Hidd el többet ér, mint egy tucat húszezresbe kerülő ajándék!
S ne feledd, hogy ha megfogadod tanácsomat, ne hagyd abba a karácsony végeztével!
Folytasd új szokásodat a következő év egészében!
Zsolti
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése