Valaki tréfát űz a Knertészekkel?

Életre kelt a cikk, vagy esetleg valaki más keze van a dologban? A Kner Imre Gimnázium Knertészek csapat tagjai, akik az O:DA (Online Demokrácia Activity) versenyen vesznek részt, arra lettek figyelmesek, hogy csapatnevüket a Google-be beírva érdekesebbnél érdekesebb találatok jelentek meg. Feladatuk ugyanis az volt, hogy juttassák el eddigi munkásságukat a médiába, de a következmény őket is meglepte.

A gimnazisták a feladatmegoldás során poénból beütötték nevüket a népszerű keresőbe, de az eredményen ők maguk is meglepődtek. A velük készített interjú során kiderült, hogy a csapattagok mindösszesen négy oldalnak küldték el cikkeiet hivatalosan, így végképp nem értik, hogy hogyan kerültek ki a cikkek közel tizenöt oldalra. A legérdekesebb talán az Automotor.hu weboldal. 

Elmondásuk szerint nem szándékoztak a mechanika kedvelőinek is külön bemutatkozni, de ha már így alakult, az sem baj. Talán még több emberhez jut el mindaz amit ők véghezvittek, s amit képviselnek. Az sem kizárt, hogy a jövőben is lesz némi együttműködés a weboldallal, amennyiben ők nyitottak a csapatra.

Az Automotor.hu főszerkesztője tagadta, hogy ő maga megjelenített volna bármit is a csapatról, hiszen hallani sem hallott róluk ezidáig. Úgy véli, hogy a csapat és a weboldal profilja elhatárolódik egymástól, így aligha lehetséges, hogy valamelyik rovatba bekerülhetett volna az aktív csapat. Ettől függetlenül nem utasítja vissza az esetleges közös munkát a jövőben, hiszen lát fantáziát a lelkes fiatalokban. 

A jövőre nézve a Knertészek bíznak a sikerben, a továbbjutásban. A beszélgetés folyamán kiderült, hogy mindannyian úgy vélik, hogy rengeteget kaptak a versenytől, mind tudásban, mind érzelmekben. Továbbá biztosították a lapot, hogy rögtön tájékoztatnak a fejleményekről. - olvasható a HírekNekedMa.hu kultúra rovatában.

Az interjú teljes egésze elolvasható ide kattintva.

Két napja nem blogoltunk. Ez az ami BORZASZTÓ! Én nem szeretek múlt időben beszélni, mert az olyan végesnek hat, azt jelzi, hogy valami véget ért. Így most nem kezdem el leírni, hogy mi mindennel lettem gazdagabb a verseny során, mert nekünk a verseny folytatódik, folytatódnia KELL!!! Ezért inkább csúnya módon kicsit becsaptalak, kedves Olvasó. Az utolsó online fordulónak a témája a média volt, illetve hogy hogyan manipulál minket. A médiamanipulációról esszét is kellett írnunk, melynek egyik pontjának arról kellett szólnia, hogy miképp tudunk védekezni ellene. Mi a védekezési lehetőségek között megemlítettük azt, hogy kiváló módszer lehet az, ha mi magunk is csinálunk egyet, majd lebuktatjuk. És most itt vagyunk.
Először is a jó hazugság az, aminek van valóságalapja. Tehát hiába mondom én, hogy a jegesmaci répát eszik csokival, mert eredeti lakóhelyén ezek nem találhatóak meg, így senki sem fogja elhinni.
Na, de haladjunk lépésről lépésre! Először is el kellett döntenem, hogy a verseny melyik elemét emelem ki, majd jöhetett egy jó cím, ami eleget sejtet ahhoz, hogy felkapd a fejed. Aztán következtek a hitelesítő eszközök úgy mint, Google említése (ha beírod a nevünket, tényleg sok eredményt ad ki), fotó a weboldalról. Majd alkalmaztam a kiemelés technikáját (megemlítem ugyan, hogy több weboldalra kikerülnek cikkek, de csak az Automotor.hu-ról írok a későbbiekben, ezen az oldalon valóban megjelentünk). Manapság sok bulvárlapot nem azért perelnek mert megmásítják, kiforgatják az interjút, hanem azért mert olyan interjút adnak le, ami meg sem történt! Én is ezt alkalmaztam: nem létező interjúkat foglaltam össze (még a "megválaszolt" kérdéseket is elhallgattam), melyet a lap végén egy linkkel próbáltam hitelesíteni. Ha valaki a linkre kattint, egy általam megváltoztatott weboldalról kap képet (árulkodó jel - nincs minilogó a lapfülön, a cikkíró én magam vagyok, torz kép, valamint a Paint program a tálcán).  Végül kitaláltam egy online folyóiratot, amire hivatkozhatok. Próbáltam úgy tálalni az összefoglalókat, hogy úgy tűnjön biztos, megbízható a forrásom, ezt erősíti a "tagad" szócska.
Ha sikerült becsapnom téged, akkor remélem a jövőben kritikusabb leszel. Ha nem, akkor légy büszke magadra, BENNED EMBERÉRE TALÁLT A MÉDIA! Akár írd meg kommentben, hogy mi tévesztett meg, vagy mi az ami talán túl egyértelmű volt.
Bevallom, volt egy másik célom is. Meg akartam mutatni, hogy mi milyen kreatív csapat vagyunk, akik nem csak dobálóznak a szavakkal, hanem cselekszenek is. Ha tetszett a cikk, vagy a munkásságunk, akkor kérlek szavazz ránk, hogy biztosan ott legyünk a táborba, és esetleg Brüsszelbe is eljussunk!
Ami neked egy egy kattintásba kerül, az nekünk egy életre szóló élményt jelenthet!

A napi jó tanács pedig tömören: Légy kritikus a világgal szemben!!!

Knertész Zsolti

Jaj, ne, holnap hétfő... beküldési határidő 20:00 :(

Sziasztok!

Vuhúúú, igen, december elseje van! Ennek ellenére a napocska hetvenhét ágra sütött, amit - őszintén - nem bántam. Ettől függetlenül nagyon remélem, hogy végre fehér karácsonyunk lesz december 24-én. Vasárnap lévén holnap hétfő lesz, ami azt jelenti, hogy beküldjük utolsó megoldásainkat. Majd jelentkezünk.

Advent első vasárnapjára szerettem volna egy megható történetet hozni. Hogy is mondjam: mi már találkoztunk egy ilyen történettel, ugye? Hát persze, Margó néni mesélte nekünk. Nos, most ezt szeretném megosztani veletek. (De azért bízom benne, hogy legtöbben hallottátok már az interjúnkban.)

„1999-ben lehetett. Egy decemberi napon, amikor már hideg volt, és valami otthon nekem hiányzott, ami miatt el kellett hogy szaladjak a boltba. Miután én nekem nem jár le itt a munkaidőm négy órakor, ugye azt jelenti, hogy késő délután, vagy kora este indultam el egyedüli nyitva lévő boltba, a Gschwint boltba. És akkor én ott megláttam egy, mondjuk tíz év körüli kisfiút, aki jött ki a boltból. Hát, még a felnőttek is fel voltak öltözve, ez a kicsi fiú, ez kabát, nyaksál, egyebek nélkül jött ki a hóna alatt egy kenyérrel. Hát, megmondom őszintén, hogy én magam is nagyon meglepődtem, mert tudtam, hogy itt valami nincsen rendben. Sőt motoszkált bennem egész nap vagy egész este, a gondolat, hogy ki is lehet ő, mi is történt ott, hogy is van ez, és hívtam a családsegítősöket, hogy nem tudnak-e ilyen valakiről. Fogalmam nincs, csak az, hogy arra ment és tízéves. Hát, mondták, hogy igen, tudják, rendben van. Akkor én megint az ismerőseimhez, jó barátaimhoz fordultam, hogy van itt egy ilyen család, karácsony előtt vagyunk, és próbáljunk meg valamit gyűjteni és elvinni. Hát, összegyűlt gyorsan: narancs, szaloncukor, édesség, nem is tudom mi, még két-három doboz ruha. Azt sem tudtam, hogy vannak-e rajta kívül még gyerekek, avagy nincsenek. És akkor két-három napon belül elindultunk, és elvittük. Elvittük a családhoz, és akkor legnagyobb megrökönyödésemre kijött az anyuka karján egy picike gyerekkel a hóban, zokniban, és mondtam, hogy kik vagyunk és milyen céllal jöttünk, és hogyha gondolják, nagy szeretettel hoztunk ezt meg azt, elfogadják-e. És akkor az anyuka mondta, hogy természetesen el, és rám nézett, és azt mondta: ’Most már nekünk is lesz karácsonyunk!’”

Hangoskönyvként akár hallgathatjátok is...:)

Meghitt, szép vasárnap estét kívánunk nektek!

Csenge

Xmas feeling

Köszöntelek ismét ezen a hideg téli napon!

Már számos csapat oldalán olvastam arra, hogy mennyi "ellenfél" sajnálja azt, hogy hamarosan véget ér a versen y ezen szakasza. Ezzel jómagam is így vagyok. Na, de a mai nap nem a sajnálkozásé a főszerep.

Mint már annyiszor elhangzott, az utolsó forduló témaköre a média. Bizony magam sem gondoltam volna, hogy ennyire nehéz a médiába "betörni", ha az embernek nincsenek nagyon kapcsolatai. Napok óta e-mailezünk különböző oldalakkal, hogy talán akad-e némi hely a weblapjukon számunkra. A szomorú tény az, hogy jó pár alkalommal arra sem méltattak minket, hogy visszaírjanak: "Bocsi, nem." Így már-már azt szűrtem le, hogy hacsak bankot nem robbantasz, tömegbalesetet nem okozol, vagy nem nyilatkozol olyat, hogy a forint értéke a felére zuhanjon, akkor szinte lehetetlen megjelenni a médiában.

De szerencsére megyénk vezető híroldalai (a Beol.hu, a Bekesifi.hu és a Hir6.hu) elég érdekesnek találták mindazt, amit mi képviselünk, és amit véghezvittünk ahhoz, hogy megjelenést  biztosítsanak számunkra. Ezúton is köszönjük a lehetőséget!

Akadtak olyanok is (bár nem sokan), akik annak ellenére, hogy nem tudtak segíteni nekünk, mégis visszajeleztek.

Az egyik a hello90.hu, akiknél az egyedüli akadályozó tényező az volt, hogy oldaluk csak januárban indul.

"(...)igazán érdekesnek találjuk a Knertészeket és az Online Demokrácia Activityt, amin részt vesztek. Mindenképpen megjegyezzük az O:DA projektet és a ti csapatotokat is."

A másik egy személy volt, nem is akárki, D. Tóth Kriszta (jelenleg szabadúszó újságíró, UNICEF nagykövet). Esetében sajnos kissé mi voltunk a hibásak, mert csak későn jutott eszünkbe (személy szerint nekem), hogy talán őt is megkereshetnénk.

"Kedves Zsolt,

Most olvastam az üzeneteidet. Nagyon köszönöm, hogy írtál. Amit csináltatok-csináltok nagyon fontos és jó, örülök neki, gratulálok! De valóban nagyon nagyon rövid az idő, hétfőig már sajnos nem tudok nektek segíteni. (...) Nagyon sajanálom, és azért sok sikert kívánok nektek! Üdvözlettel, Kriszta"

Mint mindenki más, a téllel együtt készülődünk a "Szeretet ünnepére", a karácsonyra. A jövő hét folyamán minden kisgyermeket meglátogat a Télapó megtöltve mosolyt csalva arcaikra, míg a csizmában talált csokit majszolják. Öcsém is hasonló lázban ég, már alig várja a Mikulást! Miután elment a Télapó, már csak néhányat kell aludnunk, és itt is lesz a karácsony.

Mi Knertészek ebből az alkalomból visszatérünk majd a Roma Kisebbségi Önkormányzat épületébe december 18-án egy újabb játszóházzal. Várunk mindenkit szeretettel!

A mai nap során hősünknek, Margó néninek segítettünk az adománycsomagokat összeállítani, melyet a fogyatékkal élő gyermekek kapnak meg december 20-án. Alig 20 perc alatt sikerült minden csomagot feltölteni. 

Mi ott leszünk!

Egy kérésem lenne a többi csapattól. Többen végeztetek önkéntes munkát gyerekekkel, s tettek kijelentést arra, hogy a jövőben is segíteni fogtok nekik. S mivel közeleg a karácsony, megkérlek titeket arra, hogy tartsátok be ígéreteiteket, mert ez az ünnep számukra különösen sokat jelent: megerősíti őket abban, hogy igenis léteznek Csodák!

A Knereseket Balázs és a Tanárúr képviselte

Az összecsomagolt adomány

Ennyi voltam mára. Köszi, hogy végigolvastad.

Zsolti

Countdown

Hejhóó!

Nagy szomorúság vett hatalmába, ahogy elgondolkodtam azon, hogy miről is kellene írnom. Már csak napok vannak hátra a negyedik és egyben utolsó online forduló leadásáig. Bizony ám, rendszeres követőink tudhatják, hogy ez a nap nem más, mint a hétfő. Fontosnak tartom kihangsúlyozni, hogy csak az onlájn fordulók érnek véget, és bizakodva gondolunk arra, hogy nekünk még folytatódik a verseny! Aztán meg irány Brüsszel. (kopp-kopp-kopp, igen, most lekopogtam a dolgokat!:D)

Szóval, tudom jól, hogy kis hazánkban nem szokás a hálaadás napját megtartani, de én most valami hasonlót szeretnék. Szeretném összegezni, hogy jómagam mit köszönhetek a versenynek:

• Talán legfontosabb a demokrácia... oké, most gondolom mindenki azt várja, hogy ezt írjam. Pedig nem. Nekem, ami a legjobban megmarad ebből az egészből, az a csapat és a sok nevetés. A fiúkat-lányokat már régebbről ismertem (valakit az őskor óta, valakivel nyáron volt szerencsém először találkozni), de most igazán a szívemhez nőttek. Zsolti szebbnél szebb blogjai, amiket olvashattunk, Tomi csípős és egyben idióta, de szeretnivaló megjegyzései, amit jó részt csak mi hallottunk, Lizi nagyszerű ötletei és a nyávogásai, hogy őt márpedig nem fotózhatjuk le... Lili szintén korszakalkotó ötletei és csodálatos rajzai. Na és persze Zita néni türelme, segítsége, sütijei és sorolhatnám. A rengeteg nevetés, amely szemtől szemben történt valamint a titkos csoportunkban a 200 kommentet olvasva. A sok együtt és ötleteléssel töltött óra.
• A feladatokat is imádtam egytől egyig! Az önkénteskedés, az hős keresés, az esszék megírása, a videók elkészítése, a közösségi oldalak karbantartása, a blog szinten tartása mind-mind izgalmas, érdekes, kihívást jelentő és ötletes feladatok voltak. Mindig kíváncsian vártam a többi csapat megoldásait, hogy ők hogyan értelmeztek egy-egy kérdést. Olyan ez, mint a disputa. Csak itt nem kell vitatkozni (még! ki tudja, mit hoz a jövő?!). Egy-egy kérdést milliónyi oldalról körbe lehet járni, hiszen mennyi kitűnő önkéntes munka született, és hány példaértékű hős került napvilágra? Ahány csapat, annyiféle. :)
• A reményteli várakozás minden második hétfőn a pontszámokra való tekintettel, majd következő nap a szöveges értékelésre. Mint a kisgyerekek karácsonykor a Jézuska eljövetelét, úgy vártam én is ezeket!
• Továbbá jó érzés volt átélni azt, hogy az ellenfelek is mennyire törődnek egymással. Önkéntesen kaptunk az imádott "nagytesóinktól" fotóst, nem egy csapat megemlített minket a blogjában. A saját csapatomon kívül szerintem sok új ismeretségre tettem szert. Olvasva a többiek bejegyzéseit, cikkeit, és tudva, hogy sokukkal már egy Szóval?!-os tábor keretein belül is találkoztam, szerintem többjüket megismerném az utcán.
• Néhány értékes döntéshozóval is összehozott a sors feladatmegoldásaink során. Biztosan nem felejtem el a Játszóházat Szécsi Zsolttal együtt, aki szívesen látott minket. Örülök, hogy ezzel nem szakadt meg a kapcsolatunk, hiszen december 18-án újból játszóházazunk! Hősünkkel, Margó nénivel is kontaktban maradtunk - hétvégén átélhetjük újból az önkéntesek kellemes fáradtságérzetét (mi is segédkezünk karácsonyi csomagokat gyártani... igen, mondhatni karácsony manók leszünk!:))
• Még újabb gondolkodásmódot és szemléletet is kaptam a versenytől. Szerintem mindent nagyszerűen fogok tudni hasznosítani!
• Jut eszembe, a póló kimaradt! Pedig azért jelentkeztünk, meg mert Zsoltinak kellett egy csapat, milyen régen volt már az....:D

 

 

Szóval köszönök mindent, O:DA! Egy hatalmas élmény volt.:)

KnertészCsenge

Világok harca

Szép estét!

Hogy s mint? Mi köszönjük szépen, nagyon is jól vagyunk. Zajlik körülöttünk az élet. 

A tegnapi nap folyamán interjút készített velünk a helyi televízió, BENNE LESZÜNK A TÉVÉBEN!!! Akinél esetleg nem fogható a helyi csatorna, az se búsuljon, fel lesz töltve a videó a videókrónika honlápjára!

Némiképp hadilábon állunk a videókészítéssel, főleg ha saját magunknak kell megszólalni benne. Általában a nagy lámpaláz közepette vagy telebakizzuk vagy elröhögjük az egészet. Operatőrünk még nem ismert minket, így sajnos nem tudta mire vállalkozott. Dióhéjban annyit, hogy kicsit nagyobb energiát kell a vágásba fektetnie. Mi tökéletesen megértjük, és átérezzük a helyzetét, hiszen minden egyes forgatási alkalom után, órák hosszat vágdostuk össze a videó részeit. #respect

A mai nap pedig egy közös mozizást ejtettünk meg a Kneresekkel együtt. A Hackni című filmet néztük, mely arról szól, hogy néhány fiatal, hogyan vágta át a magyar médiát azzal, hogy megalkottak egy álhírt, és publicitást nyertek neki. A filmből kiderül, hogy hogyan alakítható ki egy médiahack, s hogy hogyan ismerhetjük fel esetleg.
A forduló során esszét kell írnunk arról, hogy milyen médiamanipulációs eszközöket használnak a filmben, milyeneket ismerünk, és hogy hogyan védekezhetünk ellenük.
De hogyan is manipulál a média? Csak hogy egy klasszikus s talán a legnagyobb zűrzavart kiváltó példával éljek, a Világok harca című sci-fiből készült rádiójáték annyira hitelesen sikerült (köszönhetően az életszerűnek tűnő közbevágott tudósításoknak), hogy az egész Egyesült Államokon úrrá lett a félelem: JÖNNEK AZ UFÓK! Mindennek már 75 éve.
De Hollywood nem szokott le a különböző típusú katasztrófákat, ufóleszállásokat feldolgozó filmek gyártásáról, újabbnál újabbakat forgatott. 2001.szeptember 11-én a terrortámadás napján az emberek a hírtudósításokat nem hitték el, azt gondolták, hogy ismét valami új katasztrófafilm jelenik meg. Nem az volt, ma már tudjuk.
Vagy ott van példának okáért, a Magyarországon csak Isaura-effektusként emlegetett jelenség: hiába a magyarok egy annyira empatikus nép, hogy gyűjtést szerveztek a valósnak vélt tévékarakter megsegítésére.

Vagy, pont a napokban találkoztam ezzel a cikkel: 

"Alig pár perce történt, hogy leomlott a budapesti Lánchíd. Nem tudja senki jelen pillanatban az okát, hogyan történhetett. Mint derült égből villámcsapás, egyik pillanatról a másikra – nagy morajlás közepette leomlott. Sokan voltak a hídon, de szerencsére halál esett nem történt mert a mentők és a tűzoltók gyorsan reagáltak az esetre mivel videó-kamerával figyelik a budapesti hidakat. További információkat mikor megtudunk értesítünk titeket."

Természetesen a kép szerkesztett (na igen ez a Photoshop kora), amit a hozzáértők vagy sasszeműek rögtön kiszúrnak, de az átlagember nem feltétlenül áll neki a képet és a történet igazságalapját vizsgálni. Éppen ezért kell nagyon óvatosnak lennünk, s több forrásból érdeklődnünk, bár az információ terjedésének köszönhetően egymástól veszik át a különböző médiumok a hírt, s formálják a saját stílusukra (erre példát is láttunk a filmben). Így torzul el a hír, úgy mint egy jó pletyka.

Az előző példák csak a legeslegklasszikusabbak a manipulációra, de ettől a hírforrások sokkal fondorlatosabbak. Néha egy-egy apróbb változtatást alkalmazva más hatást tudnak kiváltani belőlünk, olvasókból. Hogy mik is ezek azt itt nem leplezném le, majd a feladatmegoldás után bárki elolvashatja esszénkben a TeddO:DA csapatlapunkon.

A mai jó tanács, hogy ne vegyél rögtön készpénznek mindent, amit hallasz vagy olvasol. Fogadd kritikával! S hoppá itt a fordulat: erre tanít meg a disputa is. Attól, hogy egy dologról van egy egyéni véleményem (vagy esetünkben hallottam valamit), attól az nem feltétlenül van úgy. S amint elkezdem vizsgálni, kiderül, hogy más megközelítésből, nézőpontból (más forrás alapján) teljesen másképp látom, s nem biztos, hogy az általam igaznak vélt a valós, az igaz. 

Ha jobban érdekel a média és a diputa kapcsolata, itt találsz egy remek bejegyzést KneresBenji tollából (billentyűzetéből - ha már 21.század!). 

Még egyszer ismétlem: Légy kritikus a médiával, a világgal szemben; hidd el, az sose árt!

Zsolti

Amazing Grace

Szép és hasonlóképpen örömteli estét kívánok neked, kedves Olvasó!

Először is YEAAAAH!!!

Ismét nagy az öröm a Knertészek háza táján. Ezúttal is feljebb kerültünk a listán, noha ezúttal csak 1 helyezést, de ugyebár sok kicsi sokra megy! De nincs sok idő az ünneplésre, nyakunkon a következő forduló, sürget az idő. Úgy néz ki kezd beindulni a gépezet, de továbbra is szívesen fogadjuk a segítséget.

Ma debütál egyik lelkes olvasónk, SzeDiK Sári mint disputa tréner a szegedi egyetemen. Ezúton is sok sikert kívánunk neki! Reméljük, a szegedi fiatalság is nyitott a kulturált vitázásra.

Egy korábbi bejegyzésben Csenge már írt arról, hogy a zene milyen fontos is, mennyi mindenen átsegíthet, kikapcsolhat vagy éppen felerősítheti boldogságérzetünket. A mai nap jómagam is a zenéről írnék, de kissé másik szempontból.

Az előző videónkban felcsendült egy zene, az Amazing Grace (magyarul Csodás kegyelem) vagyis annak egyik legújabb feldolgozása a híres zongoraművész, Havasi Balázs tolmácsolásában. Kicsit kutakodni kezdtem az interneten, mert kíváncsi voltam, hogy miről is szól ez a dal. S mint kiderült, története van. Iszonyatosan izgalmasnak találom azt, ha egy dolognak (legyen szó szövegről, képről, zenéről) története van: az teszi számomra különösen érdekessé, igazán emberivé.

De hogy mi is ez a történet? A szöveg John Newtonnak köszönhetően született meg. John Newton kereskedő volt, többek között rabszolgákkal is kereskedett. Egyik útján viharba keveredett, majd miután az égtől kért segítséget, megmenekült. Ezt követően úgy döntött, hogy változtat életén. Később, mikor egy másik hajóúton megbetegedett, s a betegségből sikeresen kilábalt, végképp elköteleződött. De a rabszolga kereskedelemmel  csak John Wesleyvel való találkozása után hagyott fel. Többé nem szállt hajóra, lelkész lett, és dalokat írt. Ezután született meg az Amazing Grace. De a dal történetének itt nincs vége! Az amerikai polgárháborúban mindkét fél énekelte; a cherokee indiánok nemzeti himnuszává vált, mivel olykor temetés helyett énekelték halottaiknak. S a történet ma is tart, s újabbnál újabb részekkel bővül: ahány ember énekli, annyiféle értelmet nyer a szöveg és a mondanivaló. Elhangzott már kislány szájából, aki rákban vesztette el édesanyját, lánytól aki a fiatalok elleni erőszakkal harcol, Whitney Houstontól, LeAnn Rimestól, a Dixie Chicks egyik énekesnőjétől a Rejtélyek kalandorai című sorozatban, Aretha Franklintől, Chris Tomlintól, a rock 'n roll királyától Elvis Presleytől, népszerű az emberjogi aktivisták körében és még sokáig sorolhatnánk.

S hogy engem mire tanított meg ez a dal, s mire emlékeztet minden alkalommal mikor meghallgatom? Arra, hogy sohasem késő változtatni. Ha észrevesszük, hogy valami nem jó, nem jó irányba tartunk, valamit rosszul csináltunk, akkor határozzuk el magunkat, s javítsuk ki, esetleg kezdjük újból!

Mert minden csak rajtunk áll, s azon hogy miképp döntünk. A döntés pedig a kezünkben!

Itt az amerika "megasztárban" felfedezett Susan Boyle változatában hallható.

A dalszöveg a fordítással együtt megtalálható a Wikipédián.

Zsolti

Gondolkodom, tehát vagyok

Szép jó estét!

...de ha nem gondolkodom, még jobban vagyok. Mondhatnánk akár ezt is. Igen, megint jövök a szegény-szerencsétlen, túlhajtott gimnazisták életével. 

Azon veszem észre magam, hogy mostanában rengeteget gondolkodom. És nem csak matekórákon Tibi bácsi furfangos matekpéldáin, vagy egy-egy évszámon a töri dolgozatban, hanem a versennyel kapcsolatban is. Lassan vége ennek az egésznek, feledésbe merül a blogunk (haha, elhittétek? DEHOGY!), vagyis remélem, hogy nem fog, mert hihetetlenül szuper dolog. Mármint ezzel nem a blogunk szuperségére akartam célozni, hanem magára a blogírásra. Számunkra, "írókra" nézve szuper dolog. Szerintem ezt a feltevést a többi csapat is alátámaszthatja. Na mindegy. Szóval lassacskán itt a vége, fuss el véle, az értékes nyereményekkel (:D). 

Hétfőn megtudjuk a harmadik forduló eredményeit (valószínűleg nagyon hamar meg fogok öregedni, mert elmondhatatlanul kíváncsi vagyok a pontszámainkra - szerintem egyébként érthető módon). Kár találgatni, ezen GONDOLKOZNI, hogy vajon lecsúszunk-e a hatodik helyről, vagy adjisten feljebb kúszunk (tehát jövünk fel, mint a talajvíz egyik kedves vörösnégyeses barátom szerint - hasonlat a javából :D). Halkan megjegyezném, hogy nagyon az utóbbiban bízom. De elnézve a többieket, mindenkinek sikerült szuperszónikus hőst találnia, ezért nem szívesen lennék a zsűri helyében. Bytheway hatalmas elismerés és köszönet a zsűri aprajának-nagyjának. Hétről hétre végignézni, végigolvasni, értékelni azt a sok színvonalas munkát nem lehet könnyű feladat! #riszpekt

Na szóval, O:DA, meg hogy mindjárt itt a vége. A negyedik fordulónak már nagyon a derekán járunk. December 2-án 8 óráig be kell hogy érkezzen a megoldásunk. Igyekszünk, jó szokásunkhoz híven már most ténykedni, de talán, mivel én kapitányoskodom a csapat felett, rossz természetemből adódóan imádok mindent az utolsókra hagyni, feltehetőleg jövő hét szerdáig nem sokat lendítünk előre. Na, de hátha! Elérni azt, hogy beszéljen rólunk, vagyis inkább Margó néniről és a Játszóházról a CNN? Cselendzs-ökszeptid. 

Majd a forgatásról hozunk behind-the-scenes képeket. A vetítés időpontjáról meg tájékoztatunk mindenkit! #álmodjkirálylány :)

Tehát így állunk nagyjából. Tervek vannak tömkelegével. Viszont, ha valakinek van bármiféle összeköttetése bármilyen média hírességgel, csatornával, újsággal, weblappal, satöbbivel, szívesen fogadjuk a segítségeket!

Addig is, csak hogy senkinek ne kelljen gondolkoznia (gondolkozom én helyettetek is); a rendőrség száma a 107. Hívjátok őket bátran!

Jó hétvégét nektek!

Zsolti ismét blogol

Hey Hello ismét!!

Jó pár napja nem blogoltam kedves kis blogunkba. Hogy őszinte legyek már kissé hiányzott. Sőt inkább nagyon. Időközben az "ellenfél" csapatok közül hárman is elismerően nyilatkoztak internetes naplónkról, sőt a Kneresek csapata egész bejegyzést is szánt csapatunk pozitív értékelésének. A másik két csapat a Combat Dogs és a Vörösnégyes csapat volt. Mindenképpen örülünk a pozitív visszajelzéseknek, és próbálunk a jövőben is hasonló színvonalon teljesíteni. Lassan a csapatnevet Knertészekről Bloggerekre cserélhetjük. Nem fogjuk! :D

Na, de hogy mi is történt a velem a héten? Hétfőn és kedden ismét vitától volt hangos a suli! A hétfői napon jómagam is részt vettem a programon, és új ok és következmény ábrát tanultam, új emberek nézőpontját ismertem meg, valamint a munka világában jártas, s eképpen az ifjúsági munkanélküliségről könnyedén beszélni tudó emberek véleményét hallgathattam meg egy Word Café keretében.

Most is, csakúgy mint minden más alkalommal elképesztett az, hogy ugyanazon a foglalkozáson részt vevő emberek mennyire másképp látják ugyanazt az eseményt. S mivel már többször részt vettem hasonló eseményen, most sokkal jobban tudtam másokra koncentrálni: figyelni azt, hogy miként ragadja őket magával az egész vita; látni azt, mikor a velem szemben álló személy, aki még nem vett részt hasonlóban, megragadja a szót, és érvel az ellen, amit én mondtam az előző pillanatban.

Kedd. A nap majdnem szokásosan telt, de mégse. Utolsó másfél órám elmaradt, vagyis nem, csak nem ott voltam. Na ezt jól megmondtam. Csak hogy érthető és világos legyek, iskola reklámozó, ismertető, népszerűsítő (kinek melyik szó tetszik) körútra mentem, vagyis annak egyik állomására, egykori iskolámba, a Szent Gellért Katolikus Általános Iskolába. Beléptem az ajtón, se egyszerre volt kissé idegen és ismerős ugyanaz a hely, ahol kisfiúból 14 éves kamasszá cseperedtem. Olyan furcsa volt az egész. (Jó, a Játszóház szervezésekor bevittem a szórólapot, de az csak villámlátogatás volt). Új tanárok, új gyerekek, új csengő. Felérve az emeletre egyre több ismerőst vettem észre. Lassan közeledtünk a terem felé, ahol egy tanórányi beszélgetős iskola bemutatót tartottunk. Belépve a tanterembe egy csapat hetedikessel és nyolcadikossal találtam szembe magam, s bevallom őszintén egy pöppet elfogott a lámpaláz. Aztán megláttam volt ofőmet, akinek a hangját már a folyosón hallottam, s aki engem alig vett észre, mert hát Tibi mögött aligha vagyok észrevehető (sajnos nem sokat nőttem az elmúlt években, momentán semmit).

Aztán ott álltam szemben 30-40 gyerekkel, s ők hol rám, hol Tibire, hol az igazgató úrra, hol pedig a kivetítőre figyeltek, mint holmi idegenek, akik még nem is igazán tudják mi is az, hogy középiskolai oktatás. Ekkor hasított belém az előző napi feladat: mutasd be a 10 évvel későbbi önmagad (28 leszek!!! na ez azért meglepett - igen, tudom gyenge a matekom). S rájöttem, hogy van egy nagy közös bennünk. Ők sem tudják, hogy mi vár rájuk, vajon jó döntést hoznak-e (ha hozzánk jönnek, persze hogy azt!), s én sem. El is gondolkoztam, hogy milyen jó is volt még anno kis elsősként, mikor még csak a saját világom létezett. Most meg itt állok, már nem gyerekként, de még nem is felnőttként, s látom azt, hogy mennyi szörnyűség van a világban (terrorizmus, katasztrófák, bűnözés, éhezés), de ugyanakkor ez a világ tele van lehetőségekkel is.

Na ennyit az önelmélkedésről. Aztán szóba jött a disputa, majd az O:DA. Volt ofőm, meg is kérdezte, hogy ez micsoda, s én majdnem azt vágtam rá, hogy egy olyan verseny, amiben ha részt vesz O:DA és vissza lesz. Ehelyett a következő címszavakkal vázoltam fel: nyeremények, tábor a legjobbaknak, Brüsszel. Jó Knertészként megragadtam az alkalmat, hogy meghívjam a tinédzsereket, a következő játszóházba. Igen, jól olvastad, ismét lesz játszóház, mégpedig december 18-án! Gyere el Te is, és játssz velünk! Nekünk a feladattal nem ért véget az önkénteskedés!

Szerda, csütörtök, péntek: betegen, légcsőhuruttal az ágyban köptető és némi antibiotikum társaságában, SzEDiK Sárit olvasgatva, néha rajzolgatva, próbálkozva némi logaritmusos feladattal "mert a lábadozó betegeknek azt ajánlják", csak hogy Bela Tibor tanár urat idézzem (igyekeztem minél pontosabban).

Hamarosan mozizik a banda, és megmozgatjuk a médiát!

Ennyi voltam mára.

Zsolti

Ui.: Apropó, sok sikert a 12/a-nak a matek dogához! :) Ne feledjétek: egy b szám a alapú logaritmusán azt a c számot értjük, amelyre a-t emelve b-t kapunk. Mi?????

Zene nélkül mit érek én?

Sziasztok, szép estét!

A mai topic a zene mindenekfelett lenne. Hogy ez mennyire kapcsolódik magához a versenyhez, jó kérdés. De szerintem sokban. A zenével rengeteg mindent kifejezhetünk, hacsaknem mindent. A zene képes befolyásolni, irányítani minket. Ahogy a demokráciában, a zenében is vannak szabályok. Ha órákig gondolkodnék rajta, biztos tudnék még több tucat közös pontot felhozni a kettő között.

Biztos mindenkinek vannak jól bevált zeneszámai a kritikus esetekre, a boldog pillanatokra, a feszültség levezetésére, vagy az "Indiai-óceán áradásnak" idejére. Tuti sokszor ráeszméltetek már arra, hogy "jéééé, ez a dalszöveg rólam szól!". Tudjátok, sosem vagytok egyedül. Mindig vannak, voltak és lesznek is olyan emberek a világon, akik hasonlókon mentek keresztül. A dalszövegírókat is kellett, hogy inspirálja valami, nemde? 

Tulajdonképpen rengeteg energiát meríthetünk egy-egy számból. A zene kikapcsolhat, ellazíthat, felpörgethet, megnyugtathat, megmagyarázhatja a dolgok miértjét, és megannyi csodás dolgot művelhet velünk. Nem vagyok orvos, nem is készülök annak, de saját tapasztalatból mondom, hogy a zene gyógyír szinte mindenre.

Amikor elgondolkodtam bejegyzésen témáján, azt hittem több minden mondanivalóm lesz. Sajnos ez most csak ilyen rövidre sikerült, de annál igazabb.

Jó éjszakát, szép álmokat, repdeső bogarakat!

Kölcsön kenyér visszajár

Üdvözlet Gyomacityből Mindenkinek!

Hű, megint csak elfoglaltak a Knertészek... DE a 3. forduló faladatmegoldásai kézbesítve, I:DE(SÜSS) kattintva megtekinthetitek őket. Kitettünk magunkért, reméljük a legjobbakat... Időközben megjelent a 4. forduló kiírása is, hát, érdekes, de egyben izgalmas feladatok elé nézünk! Mozizunk majd meg nagy feneket kerítünk a csapat hírnevének.

Örömünkre szolgált, hogy egyik "ellenfelünk", a CombatDogs névre hallgató "falka" (=csapat...:) is szívesen olvassa blogunkat. Egyik bejegyzésük tárgya pedig többek között ez lett.

"A Knertészek pedig  messze kitűnnek a bloggerek közül, hiszen olyan nagy intenzitással frissítik oldalukat, hogy mi is csak ámulunk-bámulunk. Csak hogy az egyik legjobb példát említsük, ITT egy iromány az önkéntes munkájukról." (Zsolti csodájára gondoltak...:)

Kedvenc csapatunk pedig szívhez szóló promót irományozott rólunk. Eddig is nagyon bírtam a fiúkat, de ezek után... Na jó, innen jött a bejegyzésem címe. Szeretném én is egy kicsit fényezni őket. Különben az igazat megvallva, e nélkül a posztjuk nélkül is gondolkodtam azon, hogy írni kellene róluk valami szépet. Tegnap este óta pedig biztos vagyok benne, hogy kell is!

Szóval, gondolom sokan sejtitek, hogy a másik gyendrődi (ők így becézik szeretett városkánkat) csapatról van szó, *dobpergés*, a Kneresekről. Az öt srác, Lajos bá'val kiegészülve talán a mezőny egyik legerősebb csapata. Ügyesek, okosak, talpraesettek, oh, és még humorérzékük is van, satöbbi, satöbbi. BenDZSi irányításával egész jó csapatot alkotnak. Imádtam a bemutatkozó kisfilmjüket Viktor "büszke vagyok Tibire..." kezdetű mondatával, a mááserrivel, a nevetésekkel meg úgy mindennel együtt. Persze, nem csak ennyi mindent tettek le az asztalra. Jó ötlettől vezérelve felújították a gimi kosárpályáját, amiben azért nekem is részem volt. (Vajon miért olyan szép fekete az egyik oszlop?!) Interjújukat pedig egy tényleg arra méltó hőssel készítették el. Mindezek nem is mentek kárba, a Kneresek jelenleg a képzeletbeli dobogó harmadik fokán állnak. Igyekszünk őket utolérni! :) Egyébként sok mindent tudok róluk (...if you know what i mean...:D). Például ők is nagyon-nagyon-..... extramega elfoglaltak. Benji csodaszép filmet készít a városról, mindezek mellett a csapatukról is, olykor-olykor nekünk is besegítve. Bazsó vadakat terelő juhász...akarom mondani vadakat kerget, na meg alkalom adtán angolul vitázik, Zsiga szintén in English osztja az észt egy-egy versenyen, ha nem az OKTV-re készül. Viktor is jól áll a nyelvekkel, néharitkán benéz egy vizsgáztató központba, szabad idejében meg blogot ír. Tibi sem rest, ő is blogbejegyzéseket halmoz a Kneresek weblapján, közben meg egészségesen táplálkozik, amire Viktor kimondhatatlanul büszke. Tanár úr pedig összefogja ezeket a lókötőket, és ha kedve, ideje, energiája engedi, ő is megejt egy-két írást a blogon. Ja, és persze mutatja az egyenes utat Brüsszel felé a fiúknak. Nos, én így látom őket. Remélem nem bánják, ha velük tartunk majd mi is Belgium fővárosába, legalább is sátorozni az O:DA-s pólókban egyszer tuti el kell mennünk!

A sok-sok teendő mellett a másik két lánnyal "keressük ősünk udvarát..." Lili okos, és művészkedésre is hagy magának időt, így született a fentebb látható műremek is! Lizi azóta is fut a labdazápor között, Tomi tucatjával dobálja a kosarakat tesi órán, Zsolti ugrálókötél bajnok, én meg még mindig nem tudok kötelet mászni. Bízom benne, hogy ez múlandó.

Szép estét,

Csenge

Tiszta Amerika

Hello, szia!

Mi újság? Velem rengeteg minden. A héten megírtam egy OKTV (Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny) tesztet, annyira nem rossz teljesítménnyel, mint ahogy vártam. Kaptam egy pólót, ami talán akkor lesz jó rám, ha anyukám valami irdatlan magas hőfokon kimossa. :D Aztán segítettem angol nyelvű vitaversenyre készülni két délután is. Sajnos én kihagytam a mai napot, mert a hét elején még bizonytalan volt a hétvégém, de a következő alkalommal már nekem is bizonyítani kell. Már most izgulok! Aztán tanultam is, iskolába voltam, meg emelt órákon. Továbbá megírtam a pályaművemet egy blogolós pályázatra. Apropó csapatblogot is írtam! S amit a végére hagytam, hogy részt vettem egy forgatáson a mi hősünkkel. Ez volt a hét legjobb pontja, bár ugyan kissé "megmozgatott lelkileg".  A mai bejegyzésre nem szántam sokat, mert ma showtime, premier meg mi egyéb, azaz lehull a lepel a  hősünkről egy közel 10 perces videó keretében. Osszátok meg, lájkoljátok, okozzatok nekünk örömöt! :)

Apropó, hogy miért is Tiszta Amerika a cím? Mert forgattunk, vágtunk, írtunk, na meg dublőrt alkalmaztunk. Tisztára, mint Hollywoodban. Igen, jól olvastad, dublőrt. Az egyik fotónkon, ami a héten megjelent, ha szemfüles voltál kiszúrhattad, hogy nem Lizi szerepel. Lizi egy száguldozó kézilabda és két csapatnyi lány között teljesített szolgálatot a fényképezés idején.

Akkor jó mozizást, és szép álmokat!

Zsolti

Ismered a Csodát? Part II

Hello!

Szép estét mindenkinek! Gondolom a legtöbben már csak reggel fogjátok elolvasni ezt a bejegyzést, de bevallom őszintén, én nem tudok aludni. Biztosan túl sok élmény ért a nap folyamán, vagy esetleg az energiaital okozza, amit egy órája ittam meg. Passz. A mai összefoglalóban, ismét megjelenik "hetedik csapattagunk", a Csoda.

A játszóház után most már biztosan felismered a Csodát. Vagy mégsem? Olyan hamar ott hagyott minket legutóbb, hogy talán csak illúziónak gondolod. Elment, mert elvégezte a dolgát: örömet szerzett másoknak, Mosolyt csalt az arcokra.

Tudod, néha kis Knertészeink sem veszik Őt észre. Ők is legtöbbször csak utólag döbbennek rá, hogy köztük volt. Ma sem volt ez másképp: Knertészeink mellett sétált végig a Fő utcán mutatva az irányt, hogy merre is kell menni. Tudta, hogy a lányok és fiúk vakon megbíznak benne. Éppen ezért egy különleges személyhez vezette őket, akit talán egyetlen egy szóval lehet tökéletesen jellemezni: HŐS. Belépve az ajtón, drága Csodánk előre furakodott, s meglepődve nézett szét a piciny kis terembe. Aztán szeme csillogóvá vált, arca Mosolyra derült, s tudta, hogy hazatalált. Egy olyan helyen volt, ahol már többször megfordult, ahonnan kiindulva már oly sokszor vitt véghez nagyszerűbbnél nagyszerűbb dolgokat. Levette a polcról az iratokat, megszagolgatta a virágokat. Élvezte, hogy ismét ott lehet.

Bekapcsolódott a kamera, elhangzott az első, a második, majd a harmadik kérdés. Ő maga is elgondolkodott, s cselekvésre szánta el magát. Odalépett izgatott, de kissé megszeppent fiataljaink mellé, s gyengéd kézszorításával  ösztönözte őket, hogy legyenek bátrak, kérdezzenek nyugodtan. S fiataljaink hallgattak rá, s érdeklődéssel, némi fájdalommal a szívükben hallgatták hősünk néha igencsak szomorú történeteit. Egy-egy történetnél különösen nagy lelkierőre volt szükségük, ekkor Csodánk bátorítóan megfogta a vállukat, s néhány megértő és biztató szót súgott a fülükbe...aztán ott állt Zita néni mellett, aki magára vállalva az operatőr szerepét hősiesen tartotta több, mint egy órán keresztül a kamerát.

Az idő meg nem állva, rohamléptekkel haladt, de a Knertészek ebből mit sem tapasztaltak. Olyan volt, mintha megállt volna az idő, s valami olyan helyen ragadtak volna, ahol csupa új érzéseket ismernek meg: az együttérzés, a nagyrabecsülés, a happy end-es sztorik örömének, a meghatottság különböző árnyalatait. Mert a Csoda, nem csak ült, és hallgatott, hanem mászkált szív és szív között, néha majdnem könnyeket csalva a szemekbe.

S végül mikor már az interjú kérdésein túl voltak, odagyűltek a számítógép köré, hogy különböző képeket nézzenek az ő hősükről munkavégzés közben. S akkor, mikor hősük szemébe néztek, ott látták Őt, a Csodát. Ott csillogott, olyan élénken, mint anno a játszóházban. A hős, a példakép, aki mindig ott van, ahol rá szükség van, maga volt "az a bizonyos, csendben megbúvó Csoda".

Csendben megbúvó, mert nem veri nagy dobra azt, amit csinál, nem kérkedik vele. Szimplán csak teszi azt, amit úgy érez, hogy tennie kell.

Vége lett a napnak, az interjúnak, az ajtó csapódott, majd bezárult. De a Csoda még ott maradt, s talán marad is. De reméljük a következő fordulóban ismét segítségünkre siet.

Továbbra sem tudom, hogy a jelen pillanatában, ott és akkor felismerhető-e a Csoda. De utólag, ha az ember végiggondolja, hogy mi is történt, rájön, hogy ott van, ott kell, hogy legyen.

A mai nap tanulsága az, hogy nem szabad elfelejtenünk, hogy csodák márpedig igenis léteznek, s nem csak egy eseményben, hanem egy személyben is képesek megnyilvánulni. Egyedül vagyunk az univerzumban, mint emberek. Ez már egy csoda!!! Ezt érdemes észben tartani. Tehát:

Ne veszítsd el a csodákba, a pozitív eseményekbe vetett hited. Higgy!

Zsolti

Elfoglaltság level Knertészek

Hello to All of You!

Unalom - az meg mi? Unatkozni - és azt hogy kell? Sajnos, kicsit úgy tűnhet, hogy az elmúlt egy-két hétben elhanyagoltuk imádott blogunkat. Knertészek feels nagyon szomorú. :( 

Elképzelhető, hogy így is van, de egy gimnazista diák életében ez az időszak elég kemény. A tanárok valahogy így gondolkodnak: 

Szóval értitek. De büszkén és boldogan jelentem ki, hogy Lili letudta a nyelvvizsgáját (mondtam, hogy vannak közöttünk nyelvészek), még hozzá nem akárhogy, Zsolti is helyt állt az OKTV-n, hétvégén kikapcsolódni megy a fürdőbe, Lizivel megtanultuk a Cup Songot, Tominak lassan meg az agyára megyünk vele. Mindenki éli békés, boldog életét, lassan visszatérünk a régi kerékvágásba. Mégpedig: hétfői teendők: blogírás, keddi teendők: blogírás, szerdai: lásd előző két nap, és így tovább.:) Legalább is én ebben bízom...

Különben hatalmas szenzáció: MEGÉRKEZETT A LOGÓS PÓLÓNK! Amire annyira vártunk, ami után olyannyira epekedtünk, most mindenkinek a szekrényében lapul... vagy a párnáján huzatként, hát igen, megint csak, kinek hogy... A lehetséges félreértések miatt szeretném tisztázni, hogy a néha kissé idióta poénjaink a pólók méretével kapcsolatosan csupán boldogságunk kifejezése. Isten ments, hogy becsméreljük, nagyon is O:DAvagyunk értük, köszönjük szépen őket, O:DA! Büszkén fogjuk őket viselni a holnap forgatandó riportunk alatt is, mint ahogy a képeken. Egyébként ez egy ilyen "Keresd a hibát!" kép is egyben. Valami nem igazán stimmel a csapattal, a szemfülesebbek észrevehetik, várjuk akár a facebookon, akár a bejegyzés alatt az ötleteket.:)

Visszatérve a holnapi napra: igen, felvesszük riportanyagunkat, hétvégén pedig nagyban neki állunk a vágásnak. Szívvel-lélekkel megpróbálunk anyait-apait beleadni, hogy ez legyen az eddigi legjobb kisfilmünk. A kész verzióval pedig legkésőbb hétfőn ti is szembesülhettek. Kíváncsiak vagytok? Mi is. A hősünkkel kapcsolatban pedig senki se aggódjon, sok-sok nagyszerű ember közül, nekünk is sikerült találni egy kiválót!

Tegnap a 21.sz. és a közösségi média előnyeit segítségül hívva "csapatmegbeszélést" folytattunk kis csoportunkban. Nekünk aztán mindegy, hogy élőben vagy virtuálisan értekezünk, oltogatjuk egymást, mindkettő tök jól megy. Tanárnő posztja alatt közel 160 hozzászólást sikerült összeknertészkednünk. Majd egyszer hozunk belőlük gyöngyszemeket.

Addig is legyetek sokat a szabadban, igyatok sok mézes meleg teát, rugdossátok kedvetekre a faleveleket, amíg csak lehet. Ja, és ne felejtsetek el "egy kilométert mosolyogni". Még okotok is van rá.

Tschengee

P.S.: I love you (akár...) November 14-e révén a mai névnapok: Aliz...a többit nem tudom. Boldogságos neved napját, Lizi! :)

Összefoglaló a Knertészek eddigi teljesítményéről a TEDD O:DÁban

Miután már több, mint egy hónapja tart az Online Demokráciai Activity, úgy éreztük itt az ideje összefoglalni azt, hogy mi is történt velünk az első két és fél fordulóban.

Azt hiszem, a legjobb, ha az elején kezdjük, vagyis hogy miért jelentkeztünk a versenybe. Erre lehetne sok szép gondolatot összehozni, mint:  "Számunkra semmi sem fontosabb a demokráciánál.", vagy "Mi mindig is szerettük a kihívásokat." Nem egészen így volt. Egyszerűen megtetszett a játék, második körben pedig a nyeremények és azok közül is a brüsszeli kirándulás.

Október elején indult útjára a verseny, és első feladatként kisfilmet kellett készítenünk. És alkotmányt. Ami szerintünk jól sikerült, a zsűri szerint kevésbé. Mi hittünk nekik, csak hát nagyon rosszul esett az alacsony pontszám, ezért majdnem hagytuk az egészet és feladtuk... Szerencsére maradtunk és így részt vettünk egy önkéntes feladatban, egy játszóház szervezéseben a Roma Közösségi Házban. Amit mi nagyon élveztünk, meg reméljük a gyerekek is. :) Erről szintén készült egy kisfilm, amire igazán büszkék voltunk... Közben folyamatosan frissült a blog, Zsolti és Csenge naponta új bejegyzéseket írtak, és mi, többiek is feltűntünk néha egy új témával.

Aztán hirtelen megérkezett a második forduló eredménye, amin mi lepődtünk meg a legjobban, mert hatodik helyre kerültünk, ami már szinte dobogós. (Ezúton is gratulálunk a Knereseknek, akik most harmadikok :D) Nem szeretnénk magunkat elbízni, se dicsekedni, de úgy érezzük, hogy a harmadik fordulóhoz (ahol egy a környezetünkben élő "hétköznapi hőst" kell bemutatni) sikerült találnunk egy nagyszerű embert, akinél alkalmasabbat nem is kívánhatnánk. Hősünk kilétét egyenlőre fedje homály, minden kiderül majd róla, amit egy 3-5 perces kisfilmbe csak bele lehet sűríteni. Addig is nagyban készülünk az interjúra és reméljük, hogy sikerül majd mindent kihozni magunkból ebben a fordulóban is.
Végezetül szeretnénk megköszönni mindenki figyelmét és támogatását (annak, aki figyelt és támogatott minket) és kérni, hogy tartsák meg ezen jó szokásaikat.
Lizi

u.i: Kifelejtettem, hogy megérkeztek a csudaszép egyen pólóink, amikért oda vagyunk csupa nagybetűvel és amikről már képeket is láthattok a Knertészek oldalán.

Mindenkinek jó éjszakát!

"Hajnalodik, kiugrom az ágyból, a barátom már vár reám..."

Üdv ismét!

Ezúton szeretném mindazt a támogatást és dicséretet, melyet a legutóbbi bejegyzésem után kaptam, nagyon jól esett. Ígérem, hogy a jövőben is megpróbálok hasonló színvonalon teljesíteni. :)

Oly sok minden felvetődött a fejemben, amiről írhatnék. Először, némileg terápiás célzattal, a pozitív gondolkodásról akartam, de már annyiszor írtunk már róla, épp ezért nem akarom, hogy elcsépeltté váljon. Így tehát a mai bejegyzés egy olyan dologról szól majd, mely semmiképpen sem elhanyagolható, amire mindig ügyelnünk kell. A mai téma tehát nem más, mint a BARÁTSÁG.

Először is feltenném a kérdést, hogy van-e barátod. Mondhatnád "Persze, legalább egy tucat, ha nem több". Nem, én nem a haverokra gondolok. Én azokra az emberekre gondolok, akik mindig ott állnak melletted. Ha valaki megbánt, ők megvédenek; ha nevetségessé teszed magad, és mindenki rajtad nevet, odamennek hozzád, és bátorítóan  azt mondják: "Nevess te is, hiszen jobb, ha veled nevetnek, mintha rajtad nevetnének!". Ők az igaz barátok, akikkel ha nem beszélhetsz egy hétig már hiányérzeted van; akiket a nap bármelyik percében hívhatod, ha baj van, nem nyomják ki a telefont; akikkel lehet, hogy nem egyezik a véleményetek, de tisztelitek egymást annyira, hogy tolerálni tudjátok azt, amit a másik fél gondol. Ezen ismérvek teszik igazán NAGY EMBERRÉ a te barátodat. S még valami: ha valamilyen okból netalán sikerül őt megbántanod, ő képes megbocsátani, mert tudja, hogy neked jobban fáj, mint neki. Egy haver nem tesz ilyet, ő szimplán csak kisétál az életedből, és többet nem is látod.

A barátságról mindig ovis korom kedvenc meséje jut eszembe, amit néha öcsémmel is megnézek (bár ő a felénél kisétál, és én tovább mozizok), a Micimackó. Legkedveltebb részem mind közül, mikor a Százholdas Pagony lakói élükön Malackával elhatározzák, hogy felvidítják a mindig magányosan ülő Fülest. Időt, energiát nem sajnálva találnak mindenfélét, amiben a szamár kedvét lelheti, bár szegény állat a végére majdnem belepusztul. A mese végén már csak Malacka marad hátra, hogy megpróbálja felvidítani barátját, de neki nincs ötlete. Füles ekkor eszmél rá, hogy a pagonylakók tényleg a barátai, s baráti szeretetük késztette őket arra, hogy a napjukat rááldozzák, s örömet próbáljanak csempészni az életébe. Füles hálából egy különleges ajándékkal kedveskedik barátainak.

"Tudod Malacka, van úgy, hogy valaki nagyon törődik a másikkal. Azt hiszem, ezt hívják szeretetnek." (Micimackó)

All in all, szánj időt és energiát a barátaidra, mert társaságban mindig jobb, mint egyedül! Viselkedj barátként, és valódi, igaz barátságot kapsz cserében!

Zsolti

Te döntesz, avagy the choice is yours

Sziasztok!

Gondolom sokan fogjátok a fejeteket az ikszfaktort nézve, hogy hogy lehetett ezt a Nickelback számot így előadni, esetleg tanultok a holnap várható számonkérésekre és sorolhatnám még a lehetséges vasárnap esti elfoglaltságok végtelen sorát.

A címet a már régebben említett Mosolyka nemsoká megjelenő könyve ihlette. Mint ő is hirdeti,  a dolgok nagy része csakis tőled függ. Közhelyekkel élve: "minden fejben dől el". Ahogy Anna néni is megmondta: "Én itt nem látok lehetetlent, csak sok tehetetlen gyereket." És igen, holnap ezek szerint az elvek szerint fogok felkúszni a kötél legtetejére. Legalább is mindenképpen megpróbálkozom vele.:) 

Most jött el a pillanat, hogy rájöttem arra, Lili is épp ezt boncolgatta a múltkor. Mindegy is, lényegesnek tartom szem előtt tartani ezt - hogy TE döntesz! - mindig, minden körülmények között. 

Nem vagyok benne biztos, hogy nekem ma többet kellene írnom, mert lehet, hogy már az utolsó pár sor is kicsit erőltetettre (?) sikerült. De mivel a hétvégén szinte mindannyian extra-mega elfoglaltak és fáradtak voltunk, senki sem került klaviatúra közelbe ihlet-teljesen, így kimaradt két nap. Hát igen, egyre inkább közeledünk az év közepe felé, egyre több feladat zúdul a nyakunkba. Szegény gimnazisták... Brühühüüü.

Egy must-watch-it videóként ajánlanám mindenki figyelmébe ezt az elgondolkodtató kisfilmet:  http://www.youtube.com/watch?v=T7yLaVA8XSc#t=202

Szép estét!

Csenge

"Haladunk a korral"

Sziasztok a monitor másik oldalán!

Egy kis összefoglalót írnék most nektek, hogy hogyan is állunk miket tervezünk.
Készülvén a 3. fordulóra összeültünk ma délután egy kis gyors megbeszélésre. Kiszemeltük "áldozatunkat" akivel majd interjút fogunk készíteni remélhetőleg (persze csak ha sikerül megfelelő időpontot találni). Az akcióterv még megírásra szorul, de mindent csak sorjában. Igazából ennyi is lenne a feladatokból, remélem semmit nem hagytam ki :) Lehet, hogy hosszabbra számítottál, de most csak ennyi telik tőlem.


Térjünk át a mai napra és a korai összejövetelre. A korai alatt azt értem, hogy a rövidített órák miatt ma pontban délben már össze is ülhettünk megbeszélni a dolgainkat. A gyerek számára a rövidített órás nap olyan, mint a paradicsom. Ilyenkor általában a dolgozatok szignifikáns része elmarad, aminek a gyermek nagyon örül. Bár sajnos a szünetek is rövidebbek, így általában még ételünk elfogyasztására sincs időnk. (Sajnos a beadandókat és ehhez hasonló kínzóeszközöket el kell készíteni órára:(

Megly.: A cím és a szöveg között ne keresd az összefüggést, mert én sem találom.
            Ja és ez csak egy kis gyors blog volt, mivel már Zsolti írt egy elgondolkodtatót.
        *Esetlegesen felmerülő hejesírási hibákért semmilyen formában nem vállalunk felelősséget.*

Ez a blog egy |most nézz följebb egy kicsit| volt.

Elég ha kinézel az utcára

Hello!

A mai nap témájának mást terveztem, s már a fejemben meg is fogalmazódtak a mondatok, mikor is két kisgyerek tekert el a házunk előtt. Ez eddig nem is változtatna sokat a dolgokon, de én kicsit jobban szemügyre vettem a két srácot. Kb. 3-4. osztályba járhatnak, az egyik szép, új ruhákban, pipa márkájú táskával a hátán, kezében egy OKOSTELEFONnal!!! (hozzáteszem nem az az olcsó féle), éppen zenét hallgattak. A másik fiú szerényebb öltözékben tekert mellette.
Elszomorított ez a néhány másodperc, hiszen ha továbbgondoljuk mindazt, amit láttam többszereplős a történetünk. Először is van az "okostelefonos" kisfiú. Belegondoltam miért is van az a kütyü a kezében. Valószínűleg "menő" akart lenni, s ezért apuci, anyuci megvette, mert addig sincs gond vele, addig se kell vele foglalkozni, addig sem kell nevelni. De anyuci, apuci elfelejtette, hogy a játék a telefonon nem egyenlő a közös játékkal, az együtt töltött percekkel. Ezeket a perceket kár eltékozolni, hiszen minden fél csak veszít. Később mikor a kisfiú már felnőtt lesz, akkor már nem lehet visszahozni őket, vagy nem lesznek olyanok, mint amilyenek most lehetnének. Másrészt sajnálom a srácot azért, mert olyan közösségbe jár, ahol az a VALAKI, akinek van. Nem azt mondom, hogy ne legyen egyáltalán telefonja, hanem hogy azért legyen telefonja, hogy ha valami baj van tudja apát, anyát hívni, esetleg tudjon pár képet csinálni a barátairól: ehhez nem több ezres készülék! A lényeg az, hogy a telefonnak nem a barátszerzés kellene, hogy legyen a funkciója.
És akkor el is érkeztünk a második kisfiúhoz. Megpróbáltam belehelyezkedni egy kicsit a gondolataiba. Vajon mit érezhet? Vajon vágyik-e ő is hasonló dolgokra? S mivel már az óvodában elvesszük a másik játékát, mert mi akarunk vele játszani, így a válaszom az hogy igen, ő is ugyanúgy vágyakozik utánuk. S minden bizonnyal szomorú, mikor nem kapja meg, vagy valami olcsóbbat kap.
S ezzel elérkeztünk a "szerény öltözékes" kisgyerek szüleihez. Ők, akik kénytelenek NEMet mondani gyermeküknek, valahányszor az valami nagyobb dolgot kér, bármennyire is rosszul esik neki, hogy nem adhatnak meg neki mindent, amire csak vágyik. Hiába mondanák neki, hogy nem telik rá, úgysem értené.

Így a néhány másodperces jelenet, amely mögött egy egész történet áll, szívszorító lehet nagyon sok ember számára. Egyrészt ott vannak a szülők, akik nem tudnak, vagy talán nem is akarnak nemet mondani gyereküknek, vagy talán nincs idejük kimutatni szeretetüket. A gond csak az, ha rossz a példa, akkor aligha várhatunk el jó példát a felcseperedő gyerektől. Aztán ott van a másik szülő páros, akiknek viszont gyakrabban kell nemet mondaniuk. S végül ott a két srác, akik mindennek az elszenvedői.

Talán már megszokhattad, hogy mindig megfogalmazok valamilyen pozitív üzenetet a bejegyzések végén. Most sincs ez másképp, bár most kicsit többet kellett rajta agyalnom. Aztán eszembe jutott, hogy hamarosan itt a tél. Nemsokára jön a Mikulás, majd eljön a karácsony, a SZERETET ünnepe. Te is biztosan gondolkozol már, hogy mit is adjál szeretteidnek. Azt javaslom, hogy idén tölts több időt azzal az adventi időszakban, hogy kimutatod szereteted mások iránt, adsz nekik egy MOSOLYt, egy kedves szót. A lényeg, hogy érezzék, hogy fontosak valakinek, hogy éppen neked, s érezzék azt, hogy szereted őket.
Hidd el többet ér, mint egy tucat húszezresbe kerülő ajándék!
S ne feledd, hogy ha megfogadod tanácsomat, ne hagyd abba a karácsony végeztével!
Folytasd új szokásodat a következő év egészében!

Zsolti

Boldogsághormon-termelődés Knertészek módra

Hellobello!

Tulajdonképpen ha a csapatnak lenne horoszkópja, biztosan megírták volna a csillagok is, hogy ez fog velünk történni. Örömtelibbnél örömtelibb hírekkel vagyunk ellátva nap mint nap. Kezdjük a nem kis ünneplésre okot adó HATODIK (!!!) helyünkkel. Azt hiszem, itt még nem tettünk róla említést, így most én megtettem...

 

 

 

 

Knertészek ♥ printscreen button

Mint az látszik, a forduló 5. legjobb eredményével zártunk, amire büszkék vagyunk. No meg a Gyendrődi-dombon alakult Kneresekre is.:)

Ezt követte a facebook oldalunk népszerűsége, mely immáron elérte a 400 lelkes likeolót. We're just so happy right now.

És végül (de reméljük, nem utolsó sorban...) tegnap megérkezett a szöveges értékelés is a második fordulóra benyújtott feladatmegoldásainkról. Legalább tudjuk, hogy mire figyeljünk O:DA legközelebb. Azért elégedetten, és büszkén olvastam az utolsó sorokat.

"A "Knertészek" csapat közösségi felületeit rendkívül alaposan gondozza, fejleszti, mely maximális, 4 pontot ér. A csapat minőségben magas színvonalú, értékes információkat oszt meg, a közösségiséget rendszeresen vizsgálja. Továbbá a csapat-blog rendkívül magasra teszi a mércét, "csak így tovább!" Természetesen a minőségi szempontokat is maximális pontszámon teljesítette a csapat , mivel minden kritériumnak megfelel."  az O:DA Stáb

"I need a HERO"  - a dal ismerősen csenghet mindenki fülében. Ha nem is egy Pókember, Batman vagy Hulk kaliberű hősre van szükségünk a következőkben, de egy hétköznapira mindenképpen. Holnap csapatmegbeszélést tartunk ezzel kapcsolatban. Az ötletelés már nagyban működik, talán elérkeztünk a döntő fázisba. Lassan majd lehull a lepel a mi kis - még számunkra is titkos - hősünkről. Addig is türelem, és jó olvasgatást.

Szép estét, Csenge

"A mi Hősünk sose fáradt..."

Szép jó estét!

Igen, a mai bejegyzés megírása már az éjszakába nyúlik, de mivel még mindig jó páran élitek a szósöl netvörkös életeteket, így gondolom, hogy ez nem túl nagy probléma. Kezdeném a jó hírrel, immáron 6. helyre másztunk fel!! Van egy-két értékelési pont, amit még nem igazán értek az értékelésünknél (gondolok itt az ötletességre és a vizualitásra), de majd hátha a szöveges értékelés felfedi a néhány fránya pont levonásának okát. Addig is mi ötletelünk. Úgy gondolom, hogy eddig is O:DAtettük magunk, de talán még mindig van 1-2 sebesség a váltóban. Igyekszünk szem előtt tartani a kritikát azért, hogy fordulóról fordulóra egyre feljebb tudjunk kúszni a tabellán egészen a CSÚCSIG!

És akkor beszéljünk egy kicsit a harmadik forduló kiírásáról. A feladat nagyjából az, hogy találjunk egy hőst a környezetünkben, készítsünk vele interjút, indokoljuk választásunkat. Ötlet már van!

Ezen apropóból a mai este a hősökről, a példaképekről ejtenék néhány szót. Fel kell tennünk a kérdést, hogy kit tekintünk példaképnek? Az emberek többsége példakép alatt egy híres embert ért. Például John Lennont, aki egészen haláláig a békét hirdette, vagy Martin Luther King-et, Teréz anyát, esetleg Ghandit. Sokak példaképe egy kedvenc sportoló, énekes, színész, média személyiség, aki remek példa lehet arra, hogy a kemény munka és az álmainkba vetett hit előbb-utóbb meghozzák gyümölcsüket. (Napjainkban divat a hírességek között az adományozás, a rászorulók segítése - na, az ilyen emberek tényleg lehetnek valódi példaképek!) De sajnos a mai "celebvilág", hála a különböző valóságshowk-nak, Youtube csatornáknak, az új őrületnek az Ask.fm-nek (ahol lassan bárki lehet híresség, pardon "celeb") stb. egyre több embernek állít negatív példát, ennek dacára egyre többen tekintik őket példaképnek. Pedig ha szétnéznénk közvetlen környezetünkben, rengeteg olyan embert találnánk, akik mintául szolgálhatnak másoknak. Ott vannak példának okáért a mentősök, akik energiát nem spórolva mentenek nap, mint nap életeket, vagy a tűzoltók, akik saját testi épségüket, valamint saját életüket kockára téve mentenek embereket ki a tűzből. Továbbá ott vannak az önkéntes munkát végző emberek, akik bármiféle ellenszolgáltatás nélkül mennek, és segítenek annak, akinek csak tudnak. Vagy ott vannak tanáraink, mentoraink akik szintén időt és energiát fektetnek a mi tanításunkba, szabadidejüket áldozzák fel, hogy például ezen a versenyen nekünk segíteni tudjanak; ezúton is köszönet Zita néninek odaadó munkájáért.
És legvégül, talán ki sem kell lépnünk az ajtón ahhoz, hogy megfelelő példaképet találjunk. Hiszen ott van apukánk és anyukánk. Apukánk, aki keményen dolgozik a megélhetésünkért, taníttatásunkért. Anyukánk, aki háztartást vezet, aki összetartja a családot, emellett általában dolgozik; az anyukánk, aki otthon maradt velünk, ha betegek voltunk, aki beteg ágyunk virrasztotta át az éjszakát. Az anyukánk, aki mindig bedugta a derekunkat, hogy meg ne fázzunk, az anyukánk, aki ha néha le is tol minket valamiért, mindig ott áll mellettünk, és próbál terelni minket az élet rögös útjain.

Remélem, sikerült rávilágítanom arra, hogy világunk tele van hősökkel, akik ugyanolyan halandó emberek, mint mi magunk, mégis emberfeletti dolgokat visznek véghez. Nem mosolyognak ránk a tévéképernyőről, és nem ír róluk minden nap a sajtó. De ettől még példaképek, valódi hősök. Ideje, hogy kinyissuk a szemünket, és észrevegyük őket, a Hétköznapok Hőseit!

Üdv
Knertész Zsolti

Ui.: Köszönjük minden kedves olvasónknak és támogatónknak a lájkokat és a megosztásokat! Örömmel közlöm, hogy a csapatoldal elérte a 400 kedvelőt!

Mercy, hogy vagy nekem*

Hello, Emberek!

Ma is egy borongós, esős novemberi reggelre ébredtünk. Attól tartok, a vénasszonyok nyarát elfelejthetjük jövő őszig. Tulajdonképpen még lehet, hogy most is aludnék, ha fel nem költöttek volna. [közben elmentem ebédelni, így az időbeli hitelesség nem teljesen tökéletes] De amondó vagyok, hogy jobb így hasznosan eltölteni ezt a vasárnap kora délutánt. :)

A címből adódóan ez most ilyen "Köszönöm/Köszönjük" bejegyzés lenne. Csak az őszi szünet alatt, rengeteg pozitív visszajelzést kaptam azzal kapcsolatban, amit csinálunk. És ez baromi jó érzéssel tölt el. Van értelme ennek az egésznek, és nem csak úgy céltalanul bolyonganak a kis posztjaink a világháló kusza szövedékében. Eddig én naivan (mint kiderült) azt hittem, hogy jó, mi olvassuk a többiek bejegyzéseit, meg a sajátjainkat, hogy legyen mit csiszolnunk legközelebb. Anya-apa-nagymama-tesó mint fő támogatók és legnagyobb kritikusok szintén ugyanezt teszik. Aztán jöttek a csetelések, face-to-face beszélgetések a rég nem látott ismerősökkel, és voálá, lön világosság, hogy miért is van ennyi oldalmegjelenítésünk.

Ki gondolta volna (személy szerint mondjuk én nem...), hogy egy szórakozóhelyen olyan kulturális dologról esik majd szó - nem csapattagok között -, mint a blogunk. Pedig megtörtént felvillanyozva ezzel az estémet.:D

Vannak már olyan vicces kis ismerőseim is, akik egyből újságírópalántának tituláltak... Őszintén, az O:DA'-nak köszönhetően elgondolkozom ezen a pályán is. Ha nincs a verseny, tuti nem fogok bele a blogírásba. Ahogy Zsolti is megírta már sokszor, könnyen függővé válhat az ember. Az önkifejezés egyfajta megjelenése. Mindenkinek csak ajánlani tudom!

Ezúton is szeretnénk megköszönni a rendszeres olvasóinknak, hogy velünk vannak. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy ez mekkora adrenalinlöketet ad nekünk, és tudjuk, hogy csinálni kell, nincs megállás! 

Köszönjük, köszönjük, köszönjük!

(*A bejegyzés termékmegnevezést tartalmazott.)
Szép napot:
Csenge

u.i.: holnap sajnos hatefő :( 

Mark Zuckerberg nyomában, avagy a közösségi oldalak

Szépséges novemberi délelőttöt mindenkinek!

Lassan-lassan ez a rövidke szünidő is véget ér. Remélem, sokatok ki tudta magát pihenni, esetleg bulizott egy jót - a Magyarországon egyébként nem nyilvántartott ünnep - Halloween alkalmából. (Engedjetek meg egy gyengusz poént: "Kevesen tudják, hogy 1477. október 31-én foglalta el Mátyás Bécset, innen ered ősi ünnepünk, a hello wien.") De mindenesetre legalább egy mécsesgyújtással biztosan valamennyien megemlékeztünk elhunyt szeretteinkről.

Bevezető gondolataimat követően jöjjön a fekete leves. Az ásítás, a csapatmunka, a StreetArt, a Mosoly, a mesék és a sport mint komoly (esetleg kevésbé komoly) témák után jöjjön egy újabb felvetés, alias a közösségi oldalak.

Mint tudjuk, a web 2.0 megjelenése, mint derült égből villámcsapás; jött, látott és győzött. Take the world by storm. (szeretjük az angolt!)

Manapság szinte minden fiatal fent van legalább egy (ha nem több) közösségi portálon. (Tisztelet a kivételnek! Lizi is igazából a verseny miatt készített magának facebook profile-t.) Persze, ez nemcsak az ifjúság hóbortja, de valahogy mégis az ő 'szósölnetvörk'-özési szokásaikról esik rengeteg szó. Csakhogy a legnépszerűbb oldalakat említsem:  facebook, iwiw, twitter, google+, instagram, a kimondhatatlan nevű tumblr, we-szívecske-it, satöbbisatöbbi a teljesség mindennemű igénye nélkül. Tulajdonképpen a legtöbb név neked is ismerősen cseng(e, haha), ugye? Vagy talán valamennyire regisztrálva is vagy, még ha nem is nézegeted őket rendszeresen - sőt, sehogy se. Semmi gond, velem sincs ez másképp. Nem tudom, hogy betegségnek számít-e az, ha valakinek a kék-fehér kombinációról a matrózok után egyből a fészbuk jut eszébe. Mindenesetre vannak ilyen ismerőseim. 

Egy fent említett oldal bármelyikén tényleg, tök jó dolog fent lenni. Érezni, hogy egy (virtuális) közösség része vagy, senki nem szól rád, hogy mit osztasz meg, posztolsz ki (vigyázat! nem biztos, hogy a legjobb dolog, ha a szülők is rendelkeznek profilokkal. lehet, hogy eggyel több lesz az ismerőseid száma, vagy eggyel többen szívecskézik a képed, de a "sötét oldalról" sosem szabad megfeledkeznünk... szeretlek anya!♥:D), a tiedhez hasonló érdeklődési körű emberekkel "találkozhatsz", világgá kürtölheted, mit ettél ebédre, tarthatod a kapcsolatot akár az Antarktiszon élő pingvinekkel - feltéve ha tudsz pingvinül, vagy ők tudnak angolul, mondjuk a google translate-tel már ez is eszközölhető. A 21.században tulajdonképpen szinte bármi lehetséges. 

Szóval csudijó ez az egész #hashtag meg szmájli [:) :D ;) :P :( :$ :3] áradat, de könyörgöm, nem a nap 24 órájában, allday-allnight. A minap olvastam egy cikket, hogy vannak, akiknek bizonyítottan posztolási kényszerbetegségük van. Ha nem osztanak meg semmiféle bölcsességet követőikkel, megtalálja és megbünteti őket egy gonosz szellem. Haha, nekem még nem volt problémám ilyesfajta kísértetekkel még így Halloween során sem. Na mindegy, különbözünk.

Természetesen (vagy nem, kinek hogy) én nem értek teljes mértékben egyet a fenti képpel. Már miért ne lehetne életem, ha rendelkezem facebokkal/ twiterrel/ tumblrrel/ bármivel ezek közül? Senki sem kényszerít arra (persze, olvastuk, vannak ilyen esetek is), hogy én ott, a közösségi médiában éljem le az életem. Még mindig sokkal többre tartok egy ölelést, mint egy "Hiányzol!" üzenetet, vagy a felhőtlen nevetéseket a csapattal ezeknél a jeleknél: :D:D:D:D:D:D:D. Ez az "Így érzem magam..." fészbukos új dolog meg elég vicces. Főleg, ha az ember ismerősének napjában 26 milliószor változik a kedélyállapota. Megértem én, hogy így van, hiszen ismerőseim túlnyomó része tini, és kamaszkorban van, amikor ez teljesen normális. De mondjuk, ha xy feels: "fáj a fejem", szívesen írnám neki, hogy akkor menj ki, szívj friss levegőt, tornázz, fuss, akármi. Most meg ez a sok zsiráfos profilkép. Tudom, hogy nagy az Isten állatkertje, de ennyire? Egy bolond százat csinál. Közhelyek, közhelyek everywhere. Tudjátok, a számítógépeken túl is van élet. - Nem, nem tudják. És akkor így póz, úgy póz. Instagramon a képeid fele kaja és/vagy manikűr, esetleg a hely, ahol éppen tartózkodtál, a starbucksról nem is beszélve. Magadra ismertél? Akkor csak annyit kérnék tőled, hogy ne járj úgy, mint Amanda Todd. Bizonyára néhányan hallottatok erről a lányról, aki az öngyilkosságba menekült a virtuális tér elől. Szomorú életének történetét ebben a videóban rögzítette.

Szóval ennyi lett volna mára a fene nagy bölcsességem. És tudjátok #peace #swag meg #yolo.

Na puszi, Csenge

2 az 1-ben (ajánlva Kneres Zsigának)

Sziasztok!

A tegnapi nap folyamán senki sem blogolt a csapatból, gondolom mindenki ki van dőlve. Én viszont látogatást tettem a suli másik csapatának (Kneresek) egyik tagjánál, Zsigánál. Zsiga cimborám, örök kritikusom világított rá, hogy a Knertészek írtak már napi összefoglalót, mosolyogtak, ásítottak, street art képeket mutogattak, ki álltak a saláta mellett, Csodálkoztak, de valahogy a bejegyzések tematikája, átfogó lényege nem kapott elég hangsúlyt a blogban. Így tehát magamra vállaltam a feladatot, és a mai bejegyzésben megpróbálom definiálni a blogunkat.

Először is mi az a BLOG? Az eredeti elnevezés a weblog volt (a web és a log (napló) szavak vannak összevonva), és ez rövidült bloggá. Tehát a blog eredeti célja egy elektronikus napló vezetése, mely bárki által elolvasható. Csak hogy, teltek az évek és az "énblogok" mellett megjelentek a tematikus (sport, edzős, autós, divat, életmód, építészet) blogok, valamint a különböző cégek blogjai.

Ennek ismeretében vizsgáljuk meg a Knertészek blogját. Általában megosztjuk a csapattal, csapattagokkal történő legfontosabb eseményeket. Ám időközben bekerült a repertoárunkba néhány téma köré épülő fogalmazvány, véleménynyilvánítás. Most akkor személyes vagy tematikus a mi kis internetes naplónk? Talán a kettőnek az ötvözete. Tematikus, hiszen próbálunk a demokráciáról és emberi értékekről írni néha szórakoztató, néha elgondolkodtató stílusban; személyesnek is személyes, mivel már több bejegyzésben is olvasni lehetett, hogy mi is történt velünk egy-egy nap, milyen fílingű volt az adott nap (ásítós).

HEY EMBEREK! ÚJ STÍLUST TEREMTETTÜNK!
(Nevet még nem tudok neki, de le védetem: talán angolosan me&theme blog lesz a neve.)

És akkor a mai téma (mert hát 2 az 1-ben) legyen a sport. Igen, hallom ahogy jó páran felkacagtok a monitor előtt ülve: "Hogy mi? Zsolti és a sport???? Hahahaha". Megértem. Kb. futni tudok, míg el nem esek, és ennyiben ki is merült mindaz, amire én képes vagyok. Külön most, mikor erőt vett rajtam a lustaság. Nagyjából a kerítésig tudnék sprintelni, ha jönne a megrendelt pizza. De sajna ma azt se rendeltem. Bevallom férfiasan: a mai nap túlságosan lusta vagyok. Na de, most nem rólam van szó kérem szépen, hanem a SPORTról, ami igen komoly dolog. Vannak emberek, akiknek ez az élete! Igen ám, de én ma nem az általunk ismert nagy emberekről akarnék szólni, hanem azokról akik az irodában ülve irdatlan tempóban püfölik a klaviatúrát azért, hogy hosszú oldalakat megjelenítve a monitoron. Micsoda szellemi teljesítmény, hiszen hibázni nem lehet!! Valamint micsoda sebesség!! A ping-pongozó kínaiak megirigyelnék! Tehát én új sportágat emelnék be az olimpiai számok közé (hiszen ez a 21. század, haladni kell a korral!): a gyors gépírást. Gondoljunk csak bele, mennyi tehetséges titkárnője van országunknak, akik tehetségüket egy pici irodában pazarolják, ahelyett hogy aranyérmet, és dicsőséget szereznének hazánknak! Persze mindez csak fikció, az én fáradt, lusta agyamnak a szüleménye.

De ami a lényeg, és ezt most tényleg komolyan: Sportolni kell! De csak azt csináld, amit szeretsz, és csak annyi ideig, amíg élvezed. Ahogy a mondás is tartja,
akkor jó az ép test, ha ép a lélek is.
(ez a mai pozitív üzenet)

Zsolti

Ui.: Ha valakinek netán nem volt explicit (új szó a szótáramban - thanks O:DA) a mai bejegyzés, ne törődjön vele, nekem se.

Poszt a vegetáriánusoknak

Szép estét!

A szünet fele környékén senkit sem szeretnék traktálni nehezen emészthető dolgokkal, mint például az Odüsszeia, mert tudom milyen rossz volt vele iskolaidőben is foglalkozni. Ez a (mondjuk már nem is teljes) hetecske meg leginkább a pihenésre van kitalálva. Már akinek, a szerencsésebbeknek....:)

Szóval így a mai bejegyzés is inkább egyfajta lájtos, rövidke dolog lenne. Rá is térnék a tárgyra, vagyis kifejteném, hogy miért is vega-poszt ez a bejegyzés. No, tulajdonképpen az alább látható képpel szeretném feldobni mindenkinek az amúgy nem feltétlenül unalmas szerdáját:

Forrás: Demotiváló 

Tehát értitek. A képen látható hányatott sorsú saláta csak is azért halt meg, hogy TE (feltéve, ha nem eszel húst), drága olvasó, vega lehess. Így hát vegetáriánus barátaim, szerintem gondolkozzatok el ezen. Csak egy jó tanács. Meg különben is: hogy válik belőletek HÚS-vér ember, ha salátán éltek?! Esetleg saláta-vér egyedek lehettek. De ilyenről meg én még nem hallottam.

(A félreértések elkerülése végett: semmi bajom a vegetáriánus élettel, csupán a blogbejegyzés hitelessége kedvéért játszottam az agyam. Az nekem úgyis jól megy.)

Az elhunyt saláta egyik haverja: 

Knertész Csenge