Ma is itt vagyok, írok, blogolgatok, hódolok az új hobbimnak. Öcskös kinn, én bent, az Isten is blogolásra szánta ezt a néhány percet. Egész nap egy reklámszlogen járt a fejemben: "Annyi a világ, amennyit beletöltesz". Innen jött a cím is. Annyiszor jutott ma eszembe, hogy kicsit a szívemhez is nőtt, nem feltétlenül a sör miatt. Mert ha az egész mondatot átvitt értelemben próbáljuk meg értelmezni (és gyanítom, hogy a kitalálónak is a kettős értelmezhetőség volt a célja), akkor az élet lehet a pohár, amibe beletöltjük az élményeinket. Tehát ilyen értelemben: Olyan az életed, amilyen és amennyi élménnyel telepakolod.
Vegyük például a mai napot. Szünet van. Ennek ellenére én már 7 órakor talpon voltam, hála öcsémnek. Sebaj, gép bekapcs, netre fel. Nekiálltam csekkolni, hogy a különböző csapatok melyik feladatot választották. Mert hát kíváncsi vagyok. De ilyen az emberi természet: kíváncsi. Ez alól én se vagyok kivétel. Tehát blogokat, Facebook profilokat nézegettem. Ezek után reggeli, tévé, pihi. Aztán valahogy kezem ügyébe került az órarend: megijedtem. Bár már megszoktam ugyan hosszú iskolás éveim alatt azt a törvényszerűséget, hogy pár napos szünet után, a következő hét dolgozatokkal van tarkítva, de a mostani tényleg túlzás. Nem azért említem, hogy panaszkodjak, nem áll szándékomban. Különben is az a véleményem, hogy az tud panaszkodni, aki rendelkezik valamivel, vagy valamilyen képességgel. (De erről talán egy másik bejegyzésben).
Tehát ott tartottam, hogy órarend és tanulnivaló. Először előkutattam az angolt (innen is üdvözlöm Kati és Julcsi nénit), majd kinyomtattam egy korábbi OKTV feladatsort és lekuporodtam az ágyra, majd kiültem a konyhaasztalhoz, hogy majd én mindent megcsinálom. Kérem szépen ez a naivitás! Mellesleg az ágyon inkább a pihenés ment jobban, sem mint a tanulás.
De vétek ilyen szép napsütéses időben benn ülni, és éppen ezért úgy határoztam hogy elpakolom a közel 40 oldal angolt (ez az OKTV feladatsorral együtt, bár lehet, hogy néhány oldallal kevesebb...ennyit rólam és a matekról), és biciklire pattanva nyakamba veszem a várost. Kanyarogtam jobbra-balra, fékeztem, megálltam, sétáltam, kutyát fotóztam, hintáztam, friss levegőt szívtam (jó sokat) és élveztem a szép időt.
Úgy gondolom mindenképpen megérte kimozdulni, kicsit a problémákról megfeledkezni és újabb élményekkel megtölteni az élet poharát, ráadásul megértettem miért is szerette Petőfi az őszt annyira.
Tedd azt te is holnap (mert már lassan jön már az esős idő), ragadd meg barátod, szerelmed kezét és sétáljatok egyet, vagy biciklizz egy jót.
Szép holnapot!
Zsolti
Zsolti
Megjegyzés 1: A bejegyzés elejével ellentétben nem sikerült egyszerre összehozni a bejegyzés, öcsém bejött. :D
Megjegyzés 2: A kutya amilyen gyorsan feltűnt az úton, olyan hirtelen le is lépett. A gazdájának innen üzenem, hogy próbáljon meg intézkedéseket tenni, a kutya udvaron tartása érdekében, ha nem akarja rövid időn belül elveszíteni. Bár elhiszem, hogy léteznek artista kutyák, nekem kettő is volt.
De ez egy másik történet...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése