We are the world, we are the children*

"Azért vagyunk a földön, hogy jót tegyünk másokkal. Hogy mások miért vannak itt, azt nem tudom." W. H. Auden

*Mi vagyunk a világ, mi vagyunk a gyerekek 

Halihó!

Autumn holiday day 2. Tegnap azt hiszem kellőképpen kihasználta a csapatunk összes tagja azt, hogy vééégreeee szüneeeet, addig alszom ameddig akarok, akár fel sem kelek egész nap és lazy napot tartok, bibibííí. Az én esetemben legalább is valami hasonló történt. Gondolom a többieknél is, csakis ez lehet az oka annak, hogy tegnap nem született bejegyzés. Remélem, a mai kárpótol mindenkit!

Bele is csapnék a lecsóba (ha lenne...meg ha szeretném), szóval inkább a dolgok közepébe: nagy nap volt a mai kis közösségünk életében. Szívesen mondanám azt, hogy világmegváltó dolgot tettünk, de inkább a "sok kicsi sokra megy" elvet vallom, így helyesebben úgy fogalmazhatnék, hogy elindítottunk valamit, amiből (ha nem is világbékét eredményező kapocs született, de) csupa jó dolog származik. Bizonyára valamennyien, akik figyelemmel követitek munkásságunkat, tudjátok, hogy játék délelőttöt szerveztünk általános és középiskolás gyerekek számára. Helyszínül kis városunk Roma Közösségi Házát választottuk, megcélozva így főként a hátrányosabb helyzetű gyerekeket. A játékok közé leginkább táblás játékokat válogattunk be. Nem tudva, mennyi emberre számíthatunk - hiszen a fészbukos visszajelzések és a lájkok nem érnek semmit - kezdetekben félve veselkedtünk neki a mai napnak. Első körben kicsit meg is ijedtünk, mikor "csak" három tünemény lépett be az ajtón, hogy ők jöttek játszani. Persze, fel voltunk készülve erre a lehetőségre is, úgy voltunk vele, ha nem leszünk sokan, mi is beszállunk játszani. Miért is ne? Elvégre ezek a mi kedvenc játékaink is! A kezdeti ijedelem után viszont vidáman konstatáltuk az egyre csak befelé hömpölygő gyerektömeget. Voltak egészen pici óvodások is, de a gimis korúak is szívesen beszálltak a közös játékba és átélték annak örömét. Így végül is kialakult egy Activitys asztal Zsolti irányításával, egy Beugró Lilivel, Ki nevet a végén? Gabival, Tabu Lizivel, Tomi volt az Uno/Solo felelőse és én pedig eldobva "eredeti hivatásomat", az Ökörkör levezetését, beálltam rajzolni a kicsikkel. Mikor megunták, közös megegyezésre (mert ugye próbáltunk a demokrácia fényében ténykedni), kimentünk labdázni. Szerencsére az időjárás is nagyban nekünk kedvezett. Rajztudásunkat kint is megcsillogtattuk, az aszfalt kréták nagy segítségünkre voltak. Az ugróiskolával pedig szintén jól elszórakoztunk. Nem igazán tudok a többiek nevében nyilatkozni, így csak személyes tapasztalatokat tudok felhozni. Szögezzük le, hogy én alapvetően is nagyon szeretem az óvódás, alsós korosztályt. Annyira jó volt velük beszélgetni, meghallgatni, hogy ők hogyan is vélekednek dolgokról. Sajnos/nem sajnos, látni véltem a szemükben a csillogást, mikor őszintén és érdeklődve kérdezgettem őket az iskoláról, a nevükről és bármi másról. A félénk "köszönöm"-öket pedig sajgó szívvel hallgattam. Nem tudom, hogy szeretnék-e ezekről következtetést levonni, mert az valószínűleg egy új bejegyzést érdemelne. Viszont hihetetlenül jó volt látni a sok-sok mosolygó arcot, és legbelül megjegyezni, hogy igen is, márpedig megérte a sok fáradságot ez az egész! Ahogy Zsolti megírta, tényleg az önkéntesek az egyik legönzőbb emberek. Munkájukért cserébe egy hálás mosolyt várnak. Úgy hiszem, fizetség hiányába nem szenvedtünk, hiszen csupa vigyorgó pofit láttunk, mikor körbe néztünk. Ha tartottunk volna zárókört, alias "Én ezt viszem ma haza" disputás dolgot csináltunk volna, valami ilyesmit fogalmaztam volna meg:

 "Először is ma megtanultam, hogy önkénteskedni tényleg szuper csudijó érzés! Jobb adni, mint kapni. Igen, elő a közhelyekkel... Örülök neki, hogy legalább ennyit tudtunk tenni a környezetünkért, remélem, ők is szeretettel gondolnak majd vissza ránk." (Csenge)

 Megkérdeztem a többiektől is: ők hogyan élték meg ezt a mai napot (háh, mégiscsak jó ez a rossz fészbuk!):

"Jó érzés volt látni, hogy sikerrel jártunk, még ha nem is volt olyan látványos az eredmény, de a sok mosolyért, nevetésért, amit kaptunk már érdemes volt elmenni." (Lili)

"Úgy gondolom, nagyon megérte belevágni a játszóház megszervezésébe, nekünk ez legalább akkora élmény volt, mint a gyerekeknek. Remélem, hogy lesz még alkalmunk hasonló rendezvényeken rész venni, mert nagyon jól szórakoztunk és jól esett a tudat, hogy tehettünk valamit a városunkért!" (Lizi)

 "Nehéz, embert próbára tevő, de egyben nagyon izgalmas önkéntes munkán vagyunk túl. Köszönjük nektek, tudjátok: már csak ezért is megérte, mert megint megtudtunk valami újat magunkról: erre is képesek vagyunk!" (Zita néni írta a csapatnak :)

"Szerintem nagyon jól teljesítettünk, ahhoz képest, hogy milyen nagy feladat volt." (Tomi)

 "Nagyszerű volt, az a fajta csendben megbúvó csoda." (Zsolti) 

Egy picit elkapott a szószátyárság, de ezt hozta ki belőlem az önkénteskedés... Remélem, a legtöbben azért eljutottatok a végéig, és nem untátok meg a mondandóm közepén.

Hatalmas köszönettel tartozunk Gabinak a Ki nevet a végén? önkéntesen bevállalt lebonyolításáért, Benjinek (aki nem mellesleg az ellenfél Kneresek kapitánya) az önkéntes cameramaneskedésért és fotózásért, Zita néninek azért, mert hát, ő a mentorunk, Tanár úrnak és Sárinak a háttérbeli támogatásért, Lacusnak és Vikinek pedig , mert megjelenésükkel emelték a rendezvényünk színvonalát! :)

Az önkéntesek kellemes fáradtság érzetével fogom lassan párnára hajtani a fejemet. Szép álmokat Nektek, kedves olvasóink!
Csenge "néni"